Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szibériai husky

 

Flesh izgatottan várta gazdája parancsát, nem törődve a fogcsikorgató hideggel és a hóval, izmait megfeszítve startra készen állt. Igazi kemény tél volt. A téli köntösébe bújt természet minden neszre éberen reagált, csak az erdő mélyén száguldó szán hangját, a kutyák ugatását és a hajtó kiáltásait hallani.

Flesh, Gashy, Quick, Ayken, Clissa és Balto a gyönyörű szibériai huskyk tulajdonosukkal és hajtójukkal Köffer Lajossal, összeszokottsággal és kitartó szenvedéllyel dolgoztak ezen a zord téli délutánon. Ahogy az erdő mélyén barangoltam és vártam, hogy mikor akadnak lencsevégre ezek a gyönyörű állatok, elgondolkoztam, hogy valójában honnan is származhatnak.

Kutyaszánhajtás Magyarországon? Tettem fel a kérdést magamnak és közben el-elmosolyodtam. E kérdésre sokan csak a fejüket csóválják. A szó hallatára a legtöbb ember képzeletében kietlen hófödte tájak jelennek meg eszkimó férfiakkal, akik összeszorított fogakkal kutatják észak vadonját négylábú társaik segítségével. Tény és való, léteznek még olyan tájak Földünkön, ahol a szánhúzó kutya ugyanúgy végzi munkáját, mint több száz évvel ezelőtt, de az idők változnak, s ez a változás a szánhúzó kutyát is elérte.

A szibériai husky az egyetlen fajta, amelyik az összes szánhúzó kutya eredeti megfogalmazását, a huskyt hivatalosan, mint nevet hordja. Amikor a végtelen jégbirodalomban megtett expedíciós utakról szóló beszámolók huskyt emlegetnek, akkor mindenfajta szánhúzó kutyára vonatkoznak. A szánhúzó kutyák elnevezésének, a huskynak az eredetére különféle elképzelések vannak. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az első felfedezőktől származik, akik az eszkimókat illetve azok kutyáit útjaik során elnevezték.

Minden tudósítás egybehangzóan állítja, hogy a szibériai szánhúzó kutyát a család a lehető legnagyobb gondossággal tartotta és szeretettel gondozta. Úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően alakultak ki azok a kellemes tulajdonságok, melyek a szibériai huskyt jellemzik. Az első, az orosz prémkereskedő Goosak által Alaszkára vitt kutyák feltehetőleg a csucsiktól származtak, és valószínűleg a nagy érdeklődés és igény, ami irántuk jelentkezett, játszott szerepet abban, hogy a közvetítők más törzsektől, de e környékről vittek kutyákat. Az arktikus népek rénszarvasok tenyésztésével is foglalkoztak, a szamojédokkal ellentétben azonban nem a tejük miatt, ezek a népek vadászok voltak és az évezredek folyamán prémszállítókká váltak. Szánhúzóként és vadászkutyaként is használták kutyáikat.

A már említett Goosak, a prémkereskedő vitt szibériai szánhúzó kutyákat először Alaszkába. A bennszülött nagy és nehéz szánhúzó kutyák mellett a Szibériából behozottak olyanok voltak, mint Dávid Góliát mellett. 1909-ben indult először Goosak fogata szánhúzó versenyen, ez alkalommal még nem nyert, de a kitartó futási teljesítmény nagy feltűnést keltett.

A huskyk a legnagyobb elismerésre akkor tettek szert, mikor 1925 januárjában Noméban diftériajárvány ütötte fel fejét és a rendelkezésre álló szérum nem volt elegendő, a szükséges mennyiséget messziről kellett beszerezni és ez abban az időjárásban csak kutyaszánnal volt lehetséges. Gunnar Kassonnak és kutyáinak sikerült elhozni a szérumot, aki Balto nevű vezérkutyájával 1925. február 2-án érte el Nomét. Az út egy hétig tartott. A szibériai husky régóta a legismertebb és legkedveltebb szánhúzó kutya, amit kitartásának, értelmének és hűségének köszönhet.

Végre feltűnt a szán. A kutyák úgy dolgoztak együtt, mint a fogaskerék fogai és hűséggel követték gazdájuk parancsát. Néhány kérdést tettem fel Köffer Lajosnak a kutyáiról és a szánhajtásról.

13 éve kezdett kutyákkal foglalkozni. Elsőként egy németjuhásza volt, amit Jack London regénye alapján kolbászos szisztémával tanított a szánhúzásra. Egy évig dolgozott ezzel a kutyával, majd két nyolc hónapos huskyval bővült a fogat. Meglepődve tapasztalta, hogy a két fiatal szibériai husky lefutotta a németjuhászt.

Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a huskykkal és a szánhúzással. Eredményei közül csak egy párat szeretnék ismertetni. Az első nagy versenye az 1997-ben megrendezett Yukon kutyás futóverseny volt, ahol a 12 km-es kerékpáros távon második helyezést ért el, két éven keresztül volt magyar bajnok és a 2001-es Kárpátia kupán összesítésben nyolcadik lett.

A szánhúzó kutyák közül ez a legbékésebb és a legkevésbé verekedős fajta. Igen könnyen tanul, munkájában lelkes és kitartó, nagyon fejlett szociális érzékkel rendelkezik.

 

Végezetül a hajtó szavaival búcsúzom: „Nem tudom pontosan mikor történt, hogy egy napon tüzet fogtam. Azóta a szánhúzó kutyák határozzák meg életemet. Azelőtt a tél a maga hidegével és hosszú, szomorú napjaival elrémített, ma épp fordítva van: alig várom a telet, és nem tud elég sok hó hullani nekem. A fehér pompának addig kell tartania, amíg csak lehet, hogy négylábúim elemükben érezzék magukat.”

forrás:www.husky.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

lobri@freemail.hu

(Kiss Istvan, 2011.01.22 18:19)

Udv mindenkinek!Szeretnem ha valaki megirna nekem mit adhatok a haszkimnak eni?Kaptam egy kiskutyat s nem tudom mit szabad neki eni adni!Az e-mail cimemre lobri@freemail.hu nagyon szepen kerek mindenkit akinek van haszkija legyen szives irni koszonom!

www.kutyaimado.eoldal.hu

(Zsóf, 2009.04.01 12:44)

szia nagyon jó az oldalad egyik kedvenc kutyafajtám a husky

nézzél át hozzám igaz még nincs teljesen kész az oldal

www.kutyaimado.eoldal.hu
további szép napot

ormandiadri@gmail.com

(Adri , 2009.04.01 12:26)

Sziasztok!

Én a páromnak keresnék egy vörös, kék szemű, szuka husky kiskutyát kb. 1 hónap múlva tudnánk elhozni,mert ajándék lenne neki. Ha valakinek van ismerőse kérem küldje el nekem e-mailban a tenyésztő a tel. számát.

barbika6@windowslive.com

(Barbi a Husky és Westi imádó., 2009.01.18 19:50)

És nekem a Szuka Huksy jobban tetszik mint a kan,
de félek hogy mellrákja(mert az ugye csak nőnél lehet)
Elkapja, vagy valami ilyesmi, és akkor lőttek a kutyinak!
Valaki azt is mondja meg aki elre jár, hogy nem e lesz baja egy SZUKA Huskynak, mert elvégre a Husky imádja a telet.
És ha valakinek a kutyájával valami nagy betegség történt, akkor írjon. Előre is köszi.

barbika6@windowslive.com

((Barbi a Husky és Westi imádó, 2009.01.18 17:46)

De előbb szóljatok, és írjátok le a tel. számot!

barbika6@windowslive.com

(Barbi a Husky és Westi imádó., 2009.01.18 17:44)

Hello!
Nekem kéne egy husky, (ne legyen szürke)
Ha valakinek eladó husky-a lenne akkor írjon!
A legjobban lilás, vagy pirosos sárgás kellene.
De a fekete is jó, és ha lehet ne felemás hanem kék szeme legyen.


Előre is köszi ilyenkor kellene megvenni: 2009. 4. hó. 15. Húsvét. max 40 ezer.